Forróság

Teljes csönd és némaság lenne körülöttünk, ha nem lennének itt a gyerekek a Kenderzsupp táborában. Senki nem jár erre, senki nem mozdul, nem is csoda, kint a levegő helyét átvette a forróság. Forrásponton az oxigén. A tóparton a kacsák behúzódtak egy fa alá, eszük ágában sincs a vízbe, a pocsolyává fülledt tóba menni.

A légkondicionálás nélküli, 30 fokos irodában nagyon nehéz ilyenkor kreatív munkát végezni. Telefonálni, ajánlatkérési felhívást írni, összehangolni dátumokat, embereket - és alkudozni. Túl tesszük magunkat rajta, kihúzzuk valahogy a hátralévő pár napot. Utána könnyebb lesz, reméljük, és a feladatokkal is a végére érünk.

Bejelölések és rajongók (Seth Godin)

(Alig pár hete kezdtem el építgetni Facebook-oldalunkat, amikor Seth Godin blogjáról a következő hírlevelet kaptam. Megérte lefordítani és megosztani.)

Egy jó lelkész eléri, hogy a gyülekezet 70%-a magas adományt dobjon a perselybe vasárnap.

Egy igazán profi tini banda rajongóinak 20%-a vesz arcképes pólót vagy más cuccot, amit a zenekar tagjai dedikáltak.

Egy jó utcazenész gitártokjába a sétálók 10%-a dob pénzt.

A termékbemutatók előadói a régi szép időkben 2%-nyi eladást realizáltak egy nap alatt.

Egy blogger örülhet, ha olvasóinak 2%-a meg is veszi a később a bejegyzéseiből kiadott könyvet.

Egy twitter felhasználó, akinek több ezer rajongója van, boldog, ha ezerből egy valaki ráklikkel a honlapjának a linkjére és ott vesz is valamit.

A bejelölések, a barátok és a találatok gyorsan nőnek, miközben nem igényel elkötelezettséget. Pedig az elkötelezettség kialakulása a megtérülése a befektetett munkánknak. Az igazi nehézség elkötelezettséggel az, hogy rémisztő (mindkét félnek). És a közösségi oldalakon rendkívül könnyű elkerülni. Csak rákattintunk és kész.

Van egy lényeges különbség, egy igazán nagy eltérés a virtuális kapcsolat és a közvetlen emberi kapcsolat között. Minél gyorsabban száguld egy vonat, annál kevésbé érdemes kihajolni az ablakán és kiintegetni a peronon állóknak. Észre sem veszik, ha mégis megpróbálod. Ha csak arra törekszel, hogy nőjön a bejelölések száma, nem valószínű, hogy megkapod azt a figyelmet, amit amúgy megérdemelnél.

Szünet?

Két hétig meg sem fordítottuk a táblát a főbejáratnál, így messziről is látni lehetett: zárva vagyunk. Sokan, akikkel ez alatt az idő alatt összefutottam, meglepődve kérdezték, miért nem vagyok szabin. Úgy tűnik, ez is egy olyan dolog, amit mi kezdtünk el, mindenkinek el kellett mondani, hogy leltározunk, karbantartási munkákat végzünk, takarítunk.

Nem csak nekünk, a köz alkalmazottainak, vagy csak a sima munkavállalóknak kell pihenni, felkészülni és erőt gyűjteni a munka folytatására. Az intézménynek is kell egy kis időt adni ugyanerre.

Szabadkoznom kell ugyanakkor az első ilyen szünet miatt. Csak a legkisebb, csak az általunk is elvégezhető munkákat sikerült megcsinálni. Szerettük volna felcsiszoltatni a parkettát, kisfestetni az intézmény többi helyiségét is, esetleg a balesetveszélyes lépcsővel is érdemes lett volna valamit kezdeni. De sajnos például a beázásokkal sem történt semmi, ugyanúgy ázunk mindenhol, ahol korábban is, egy-egy nagyobb esőnél.

De sikerült egy nagyobb takarítást megcsinálni, sikerült leltározni, és a színpadra is felkerült a műanyagpadló. Ennek is örülünk, ez is előrelépés, még ha kicsi is.

Jövő héten folytatjuk, ahol a hónap elején abbahagytuk.

Az a bizonyos kokárda

Rendezvényszervezés szempontjából mindig is az egyik legtöbb kihívást tartalmazó feladat a nemzeti ünnepek programjaink összeállítása volt. Újat mondani arról, amiről szinte lehetetlen újat mondani. Iskolásként, már kisdobosként is az április 4-ék, de később gimnáziumban is, kínok kínja volt az Ünnep, amit csak azért tűrt mindenki, mert aznap hamarabb hazamehetett. Ma már sejtem a tanárok küzdelmeit, amit a műsor összeállításakor élhettek át.

Csak egy ellenpélda volt, az egyik gimnáziumi magyartanár versekből, dalokból, Illés-számokból egy olyan 56-os megemlékezést készített, hogy a végén döbbent csend fogadta.

Mit és hogyan lehet elmondani hát március 15-ről? Csak a szokásosat kokárdástúl, petőfistűl, vagy tudunk-e találni valami újat, valami olyan üzenetet, ami magunkkal vihető a munkahelyre, a hétköznapjainkba is? Augusztus 20-a az igazán kemény dió. Mi marad ezen a nyárvégi bágyadt napon, ha kivesszük a tüzijátékot? Utcabál, kirakodóvásár, jobb esetben Szent István. Elég-e ennyi? Szerencsénkre október 23-a a maga súlyával könnyebb, hiszen az az emléknap még rengeteg dilemmát, feltáratlan titkokat hord magában – ami nekünk, rendezvényszervezőknek, hogy úgy mondjam, jól jön.

Nemzeti ünnepeink megünneplése kellene a leginkább magától értetődő dolog legyen. Fél órára, órára megállni, és visszapillantani. És elmondani, tudatosítani magunkban, magunknak, évről évre ugyanazt. Egyszerűen, szépen, nem félve attól, hogy valaki rajta kap minket valami illetlenségen.

Törzsgyökeres

Gyakran hallom, hogy az lesz majd igazán nagy áttörés, ha az Északi-lakótelepiek is a Művelődési Házba fognak járni. Elképzeltem már magam párszor, ahogy hónapokat töltök azzal, hogy kiszolgáljam az ő igényeiket, olyan kínálattal, olyan programcsomaggal és arculattal állok elő, minek eredményeképpen sorban állnak ajtajaink előtt azok a bizonyos Északi-lakótelepiek.

És akkor döbbennék rá: az öregfaluból nem jár hozzánk senki. Nosza, érjük el, hogy ők is járjanak hozzánk!

Aki arra törekszik, hogy mindenkit a saját csapatában tudjon, előbb-utóbb rá fog döbbenni: senki sem maradt a csapatában. Nem szolgálhatjuk ki mindenkinek az igényeit, nem felelhetünk meg mindenki elvárásának. Egyrészt képtelenség, másrészt miközben erre koncentrálunk, elvész a lényeg.

Egy intézményvezető törzsi vezető is. Ki kell alakítsa és fenn kell tartsa azt a közösséget, amely, mint egy törzs, szerveződik az intézmény köré. Van erre egy szép magyar szó is: törzsközönség. Csak akkor tudunk ilyent kialakítani, ha vannak olyanok is, akik nem tartoznak ide. Törzsünk tagjai kivételes helyzetben vannak, csak ők férnek a törzsi asztal köré, a totemoszlopot csak ők ülhetik körbe, a tűz körül is csak ők ugrálhatnak.

És akkor intézzük jól a dolgot, ha ezenközben a bokrok árnyékából irigyekdve figyelnek minket más törzsek tagjai is.

A sajtó hatalmáról

És hogy mekkora (vélt?!) hatalma van a mai napig az írott sajtónak, mégpedig egy kicsi, regionális lapnak.

Hétfő reggel komoly izgalmak lettek úrrá rajtunk, a Dunántúli Napló sajnos azt az információt hozta le, hogy a szobrásztábor megnyitója, a kiállítás megnyitója vasárnap lezajlott.

Persze csak sejtés, de valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha megjegyezzük, emiatt voltak olyan kevesen hétfő délután.A sajtó hatalma még mindig nagy, a nyomtatotté is: sokan még mindig nem olvassák ezt a blogot.

Szobrok, alkotók és befogadók

Mitől lesz egy, még csak nem is egy szűk csoport, hanem egy zárt társaság, zárt körben folytatott programja, amelyet hitvallásuk szerint a nyilvánosság számára űznek – a közönségé?
A szobrásztábor kapcsán gondolkodtam el ezen. Mert rendben, vannak kézzel fogható alkotások, a tábor végén, nevezetesen a szobrok, amelyek kikerülnek három helyszínre – a plébániatemplomhoz, az újtemetőbe és a település pécsi bejáratához. De ezeket elvileg elkészíthetnék máshol is. Az meg elég kevés érv, hogy érezzék jól magukat nálunk. Persze érezzék, semmi akadálya, ettől azonban továbbra is egy zártkörű programról beszélünk.
Az egyik ilyen jó elem a kiállítás, ami kíséri a programot. Az összes művész elhozta 3-5 művét, amit az érdeklődők megtekinthetnek. Jó lett volna azonban a tábornak abba a különleges, kívülálló számára legalábbis érdekes, hangulatába beavatni, ami az alkotás mítosza köré gyűlik. Szervezett látogatások, az online jelenlét akármilyen formája, délelőtti alkotópercek gyerekeknek, ésatöbbi ésatöbbi.
Legalább lesz min dolgozni jövőre is.

km8

Nem egy hegy. Nem az M60-as egy pontja, mégcsak nem is egy képlet vagy egy számítógépes kód.

A kozármislenyi szobrásztábor elnevezése, miszerint 8 szobrászművész. Ami mára csak sajnos 7, a harmadik évre, de hát ilyenek az emberi közösségek.

Most volt a megnyitó. Érdekes és izgalmas hétnek nézünk elébe, melyen remélhetően különös műalkotások fognak születni a táborba. Sajnos a megnyitóra kevesen jöttek el, sajnos szervezési hibák - nem tudtuk sokáig, mikor is lesz a tábor - , félreértések miatt az eredeti tervvel ellentétben nem tudtunk gyerekcsoportokat szervezni a táborba.

Seth Godin -ferdítés

Seth Godin, amerikai marketinges író, előadó, blogger. Pár éve feliratkoztam hírlevelére, azóta folyamatosan kapom az értesítéseket a bejegyzésekről, amiket olykor-olykor teljes terjedelmében is elolvasok. Jellemzője a hihetetlen tömörség, és a lezáratlanság: a következtetéseket nem ő hozza meg, nekünk kell utánajárni. Talán mások is érdekesnek találják rövid bejegyzéseit, ezért – nagyon szabadon és felületesen – elkezdem ide lefordítgatni (ferdíteni) az írásait.

Önfoglalkoztató vagy

Mikor kezdünk végre így viselkedni?

Befellegzett a nézetnek, amely szerint minden munkavállaló egy jellegtelen fogaskerék egy szeretetteljesen atyáskodó gépezetben, amely ugyanakkor maga sem tudja, ér-e valamit a munkád vagy sem.

Hosszú távon mindannyian egy felé tartunk, a sír felé. Középtávon viszont mindannyian önfoglalkoztatók vagyunk. Azok a döntéseink és mindennapi tetteink, amiket középtávon teszünk, határozzák meg, mit fogunk tenni a jövőben.

És még mindig olyan könnyű elbújni amögé, hogy „de nekem ez a munkahelyem”.

Őszi előzetes

Közeledik az ősz, közeledik újra, mi készülünk, szerencsére sok minden adott hozzá, pár sikeres pályázatnak sok programot köszönhetünk. Ezúttal csak röviden, címszavakban, a teljesség igénye nélkül, hogy megmaradjon a kiváncsiság, a várakozás öröme. Azaz, mire lehet számítani az ősz folyamán, Kozármislenyben?

• havi rendszerességgel újra induló bálok, bulik – tippelni lehet, melyik zenekarral
• ovódába, bölcsödébe szoktató csoport kedd délelőttönként
• Képzési börze - képzéseket kínáló cégek bemutatója az ÁMK-ban, szeptember 7-én
• KAMU – Kozármislenyi Amatőr Művészeti Udvar, koncertek, képzőművészeti akciók, hordóvers a Kultúrházak Éjjel-nappal program keretében
• Kozármislenyi Körtánc – táncházak kéthetente a Kárpát-medence népeinek táncaiból, úgy mint például szlovák, bosnyák, német, zsidó
• egészségnap – előadásokkal, egészségi állapotfelmérésekkel, aktív programokkal
• és a szokásos bababörze
• továbbá persze idén sem marad el a karácsonyi vásár!

Idén ősszel sem fogunk unatkozni, tulajdonképpen nem is kell bemenni a kultúrfővárosba, ha valami jót akar az ember.

Célok és csoportok

Vannak témák, amiket nem mi találunk meg, hanem a téma talál meg minket.

A napokban többen egy megbeszélésen vettünk részt, ahol felvetődött, hogy – anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, drága-drága rébuszok! – látogatóink egy körét sokkal kivételesebben kellene kezelnünk, mint a többieket.

Bár a cél valóban szent, és a felvetés nem ok nélküli, égnek állt a a hajam.

Azt hiszem, nem kell magyarázni miért. Egy művelődési ház nem üzenheti sem a munkájával, sem a frontvonalával, hogy ez a hely egyvalakié, a többiek tulajdonképpen csak megtűrt vendégek. A cél az, hogy bárki, aki csak beteszi a lábát, még ha csak egy kávét is jön inni az automatából, otthon érezze magát. Vagy legalábbis megadjuk neki ezt a lehetőséget, ha élni kíván vele.

Hogy egy extrém példával éljek: az egyik teremben a falra végig tükröket és elé rudakat helyezünk, a sarokba CD lejátszót. Ki fogja otthon érezni magát benne?

Az intézmény, az egyesület célcsoportjait úgy kell meghatározni, hogy kellően elegen hozzánk tartozónak vagy szimpatizánsnak érezzék magukat, mégse nőjön a létszám robbanásszerűen.

***

Egy kicsit meghökkentő, de hatásos példa a célcsoportok megcélozására:

Ugyanez alsóneműre:

Bólyi kiruccanás

Ma munka nélküli munkanapot tartottunk. Elmentünk mindannyian Bólyba, az Erzsébet Vigadóba. Így hívják az ottani Művelődési Házat, ami a könyvtárral van összevonva. Nagyon szép hely, és amit az intézmény vezetője elmesélt, az is rendkívül szimpatikus.

Ugyanúgy keményen küzdenek, ugyanúgy ellentmondásokkal teli a munkájuk, mint nekünk. Persze az ember irigykedni kezd, de valljuk meg, kinek így, kinek úgy. Mindig azzal kell megküzdeni, amiben benne vagyunk. De azért az nem ugyanaz, hogy 2 szakmai dolgozó segíti az intézményvezető munkáját, a település komplett rendezvénytechnikai felszerelésekkel rendelkezik (10x30 méteres sátor, fedett színpad stb.).

És mind közül a leginkább megfizethetetlen: évtizedek alatt kialakult hagyományos és kemény, kitartó munkával fejlesztett intézmény és programkínálat.

Csak egy apró megjegyzés: 3 800 fős kisvárosról beszélünk!

Rendrakás

Ez az egész marketing valahol rendkívül kézenfekvő, sőt, triviális. Miért kell akkor mégis mindig ennyit beszélni róla? Nagyon egyszerű: a legkézenfekvőbb dolgokról feledkezünk el.

Ha nem vagyok figyelmes a feleségemmel, ha nem lepem meg olykor-olykor ezzel-azzal, nem törődöm vele, kézenfekvő, hogy előbb-utóbb el fog tőlem válni. Minden második házasság válással végződik.

Gondoljunk csak bele a marketingbe. Mindenki tudja, hogy fontos, hogy hogyan néz ki egy termék, milyen profi a reklám, mégis, a kultúraszervezésben, mint valami ördögtől való dologtól, fordulnak el sokan tőle. Miért gondoljuk, hogy egy színházi előadás, egy helyi kézműves kiállítása nem egy bizonyos termék, amit el kell juttatni a maga fogyasztójához? Tök egyszerű értelmiségi gőg, sajnos még mindig túl sokszor találkozom vele én is.

Furcsa dolgot fogok mondani. A rendrakásnál kezdődik az egész.

Valahogy így:

Nem sajnálhatom a programok szervezése, a telefonálgatás, intézkedés helyett a rendrakásra szánt időt – a rendrakásra a fejemben is és az intézményben, a szervezetben is, ahol dolgozunk. Többszörösen megtérül az erre fordított idő. Kezdem márkaépítését ezzel, hagyjuk még a grafikusokat pihenni. Ha jól és következetesen rakunk rendet, előbb-utóbb még a legkritikusabb örök-kritikus is észre fogja venni, hogy nincs mit észrevegyen, hiszen ha belép az ajtón, tudja, hova lép, ha a programokra kíváncsi, ösztönösen tudni fogja, hova forduljon, hol tud leülni és beszélgetni.

Frontvonalnak hívják azt a felületet – a szakmai hivatalos szlenget használva – ahol a vevőink (látogatóink) először találkoznak velünk. Visszatérni csak oda fognak, ahol jól érezték magukat. Tegyünk meg hát mindent, hogy jól érezzék magukat, hogy ne legyen válás a vége.

Néhanapján egy doboz bonbon is megteszi.

Vigyázat, csalok!

Valamennyiünknek, rendezvényszervezéssel foglalkozóknak komoly és állandó stresszforrás, hogy a megálmodott, és természetesen korszakalkotó programnak, amin dolgozunk, hetek, hónapok, netán évek óta, lesznek-e látogatói. Ha mi, akik már évek óta csináljuk, nem is rágjuk emiatt tövig a körmünket, épp elég energiát von el egyéb feladatoktól a rendezvények marketingje, reklámozása, népszerűsítése, vagy a mágiával azonos közönségszervezés.

De tényleg, min múlik a siker, mitől függ a résztvevők száma? E körben tervezek ezzel a bejegyzéssel elindítani egy elmélkedő-vitatkozó sorozatot itt. Azaz: Marketingelmélet a kultúraszervezés gyakorlatában, ilyen csúnyán, szebben fogalmazva Vigyázat, csalok.

Először is: sokakat talán pont ez ijeszt el, az a tévhit, hogy a marketing egyenlő a csalással, a tények meghamisításával. Pedig nem minden teleshop! A modern marketingfelfogás szerint, és ez különösen igaz a kulturális marketingre, az sokkal több mint egy eszközrendszer, az inkább egyfajta szemléletmód és magatartásforma, értékrend, szellemiség és elkötelezettség, mely kiterjed a szervezet minden szereplőjére. A dolog akkor kezd hatni és működni, ha az ember tudatosan és őszintén törekszik arra, hogy ez a szemléletmód a szervezet egészét áthassa, minden dolgozót.

Ennek sok eleme van, amit majd a következőkben fogok írni, pár példa, rendszertelenül, csapkodva: arculat, belépőjegy, önkép, protokoll, sajtó, reklám, plakát, grafika.