Vannak témák, amiket nem mi találunk meg, hanem a téma talál meg minket.
A napokban többen egy megbeszélésen vettünk részt, ahol felvetődött, hogy – anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, drága-drága rébuszok! – látogatóink egy körét sokkal kivételesebben kellene kezelnünk, mint a többieket.
Bár a cél valóban szent, és a felvetés nem ok nélküli, égnek állt a a hajam.
Azt hiszem, nem kell magyarázni miért. Egy művelődési ház nem üzenheti sem a munkájával, sem a frontvonalával, hogy ez a hely egyvalakié, a többiek tulajdonképpen csak megtűrt vendégek. A cél az, hogy bárki, aki csak beteszi a lábát, még ha csak egy kávét is jön inni az automatából, otthon érezze magát. Vagy legalábbis megadjuk neki ezt a lehetőséget, ha élni kíván vele.
Hogy egy extrém példával éljek: az egyik teremben a falra végig tükröket és elé rudakat helyezünk, a sarokba CD lejátszót. Ki fogja otthon érezni magát benne?
Az intézmény, az egyesület célcsoportjait úgy kell meghatározni, hogy kellően elegen hozzánk tartozónak vagy szimpatizánsnak érezzék magukat, mégse nőjön a létszám robbanásszerűen.
***
Egy kicsit meghökkentő, de hatásos példa a célcsoportok megcélozására:
Ugyanez alsóneműre:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése