Seth Godin -ferdítés

Seth Godin, amerikai marketinges író, előadó, blogger. Pár éve feliratkoztam hírlevelére, azóta folyamatosan kapom az értesítéseket a bejegyzésekről, amiket olykor-olykor teljes terjedelmében is elolvasok. Jellemzője a hihetetlen tömörség, és a lezáratlanság: a következtetéseket nem ő hozza meg, nekünk kell utánajárni. Talán mások is érdekesnek találják rövid bejegyzéseit, ezért – nagyon szabadon és felületesen – elkezdem ide lefordítgatni (ferdíteni) az írásait.

Önfoglalkoztató vagy

Mikor kezdünk végre így viselkedni?

Befellegzett a nézetnek, amely szerint minden munkavállaló egy jellegtelen fogaskerék egy szeretetteljesen atyáskodó gépezetben, amely ugyanakkor maga sem tudja, ér-e valamit a munkád vagy sem.

Hosszú távon mindannyian egy felé tartunk, a sír felé. Középtávon viszont mindannyian önfoglalkoztatók vagyunk. Azok a döntéseink és mindennapi tetteink, amiket középtávon teszünk, határozzák meg, mit fogunk tenni a jövőben.

És még mindig olyan könnyű elbújni amögé, hogy „de nekem ez a munkahelyem”.

Őszi előzetes

Közeledik az ősz, közeledik újra, mi készülünk, szerencsére sok minden adott hozzá, pár sikeres pályázatnak sok programot köszönhetünk. Ezúttal csak röviden, címszavakban, a teljesség igénye nélkül, hogy megmaradjon a kiváncsiság, a várakozás öröme. Azaz, mire lehet számítani az ősz folyamán, Kozármislenyben?

• havi rendszerességgel újra induló bálok, bulik – tippelni lehet, melyik zenekarral
• ovódába, bölcsödébe szoktató csoport kedd délelőttönként
• Képzési börze - képzéseket kínáló cégek bemutatója az ÁMK-ban, szeptember 7-én
• KAMU – Kozármislenyi Amatőr Művészeti Udvar, koncertek, képzőművészeti akciók, hordóvers a Kultúrházak Éjjel-nappal program keretében
• Kozármislenyi Körtánc – táncházak kéthetente a Kárpát-medence népeinek táncaiból, úgy mint például szlovák, bosnyák, német, zsidó
• egészségnap – előadásokkal, egészségi állapotfelmérésekkel, aktív programokkal
• és a szokásos bababörze
• továbbá persze idén sem marad el a karácsonyi vásár!

Idén ősszel sem fogunk unatkozni, tulajdonképpen nem is kell bemenni a kultúrfővárosba, ha valami jót akar az ember.

Célok és csoportok

Vannak témák, amiket nem mi találunk meg, hanem a téma talál meg minket.

A napokban többen egy megbeszélésen vettünk részt, ahol felvetődött, hogy – anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, drága-drága rébuszok! – látogatóink egy körét sokkal kivételesebben kellene kezelnünk, mint a többieket.

Bár a cél valóban szent, és a felvetés nem ok nélküli, égnek állt a a hajam.

Azt hiszem, nem kell magyarázni miért. Egy művelődési ház nem üzenheti sem a munkájával, sem a frontvonalával, hogy ez a hely egyvalakié, a többiek tulajdonképpen csak megtűrt vendégek. A cél az, hogy bárki, aki csak beteszi a lábát, még ha csak egy kávét is jön inni az automatából, otthon érezze magát. Vagy legalábbis megadjuk neki ezt a lehetőséget, ha élni kíván vele.

Hogy egy extrém példával éljek: az egyik teremben a falra végig tükröket és elé rudakat helyezünk, a sarokba CD lejátszót. Ki fogja otthon érezni magát benne?

Az intézmény, az egyesület célcsoportjait úgy kell meghatározni, hogy kellően elegen hozzánk tartozónak vagy szimpatizánsnak érezzék magukat, mégse nőjön a létszám robbanásszerűen.

***

Egy kicsit meghökkentő, de hatásos példa a célcsoportok megcélozására:

Ugyanez alsóneműre:

Bólyi kiruccanás

Ma munka nélküli munkanapot tartottunk. Elmentünk mindannyian Bólyba, az Erzsébet Vigadóba. Így hívják az ottani Művelődési Házat, ami a könyvtárral van összevonva. Nagyon szép hely, és amit az intézmény vezetője elmesélt, az is rendkívül szimpatikus.

Ugyanúgy keményen küzdenek, ugyanúgy ellentmondásokkal teli a munkájuk, mint nekünk. Persze az ember irigykedni kezd, de valljuk meg, kinek így, kinek úgy. Mindig azzal kell megküzdeni, amiben benne vagyunk. De azért az nem ugyanaz, hogy 2 szakmai dolgozó segíti az intézményvezető munkáját, a település komplett rendezvénytechnikai felszerelésekkel rendelkezik (10x30 méteres sátor, fedett színpad stb.).

És mind közül a leginkább megfizethetetlen: évtizedek alatt kialakult hagyományos és kemény, kitartó munkával fejlesztett intézmény és programkínálat.

Csak egy apró megjegyzés: 3 800 fős kisvárosról beszélünk!

Rendrakás

Ez az egész marketing valahol rendkívül kézenfekvő, sőt, triviális. Miért kell akkor mégis mindig ennyit beszélni róla? Nagyon egyszerű: a legkézenfekvőbb dolgokról feledkezünk el.

Ha nem vagyok figyelmes a feleségemmel, ha nem lepem meg olykor-olykor ezzel-azzal, nem törődöm vele, kézenfekvő, hogy előbb-utóbb el fog tőlem válni. Minden második házasság válással végződik.

Gondoljunk csak bele a marketingbe. Mindenki tudja, hogy fontos, hogy hogyan néz ki egy termék, milyen profi a reklám, mégis, a kultúraszervezésben, mint valami ördögtől való dologtól, fordulnak el sokan tőle. Miért gondoljuk, hogy egy színházi előadás, egy helyi kézműves kiállítása nem egy bizonyos termék, amit el kell juttatni a maga fogyasztójához? Tök egyszerű értelmiségi gőg, sajnos még mindig túl sokszor találkozom vele én is.

Furcsa dolgot fogok mondani. A rendrakásnál kezdődik az egész.

Valahogy így:

Nem sajnálhatom a programok szervezése, a telefonálgatás, intézkedés helyett a rendrakásra szánt időt – a rendrakásra a fejemben is és az intézményben, a szervezetben is, ahol dolgozunk. Többszörösen megtérül az erre fordított idő. Kezdem márkaépítését ezzel, hagyjuk még a grafikusokat pihenni. Ha jól és következetesen rakunk rendet, előbb-utóbb még a legkritikusabb örök-kritikus is észre fogja venni, hogy nincs mit észrevegyen, hiszen ha belép az ajtón, tudja, hova lép, ha a programokra kíváncsi, ösztönösen tudni fogja, hova forduljon, hol tud leülni és beszélgetni.

Frontvonalnak hívják azt a felületet – a szakmai hivatalos szlenget használva – ahol a vevőink (látogatóink) először találkoznak velünk. Visszatérni csak oda fognak, ahol jól érezték magukat. Tegyünk meg hát mindent, hogy jól érezzék magukat, hogy ne legyen válás a vége.

Néhanapján egy doboz bonbon is megteszi.

Vigyázat, csalok!

Valamennyiünknek, rendezvényszervezéssel foglalkozóknak komoly és állandó stresszforrás, hogy a megálmodott, és természetesen korszakalkotó programnak, amin dolgozunk, hetek, hónapok, netán évek óta, lesznek-e látogatói. Ha mi, akik már évek óta csináljuk, nem is rágjuk emiatt tövig a körmünket, épp elég energiát von el egyéb feladatoktól a rendezvények marketingje, reklámozása, népszerűsítése, vagy a mágiával azonos közönségszervezés.

De tényleg, min múlik a siker, mitől függ a résztvevők száma? E körben tervezek ezzel a bejegyzéssel elindítani egy elmélkedő-vitatkozó sorozatot itt. Azaz: Marketingelmélet a kultúraszervezés gyakorlatában, ilyen csúnyán, szebben fogalmazva Vigyázat, csalok.

Először is: sokakat talán pont ez ijeszt el, az a tévhit, hogy a marketing egyenlő a csalással, a tények meghamisításával. Pedig nem minden teleshop! A modern marketingfelfogás szerint, és ez különösen igaz a kulturális marketingre, az sokkal több mint egy eszközrendszer, az inkább egyfajta szemléletmód és magatartásforma, értékrend, szellemiség és elkötelezettség, mely kiterjed a szervezet minden szereplőjére. A dolog akkor kezd hatni és működni, ha az ember tudatosan és őszintén törekszik arra, hogy ez a szemléletmód a szervezet egészét áthassa, minden dolgozót.

Ennek sok eleme van, amit majd a következőkben fogok írni, pár példa, rendszertelenül, csapkodva: arculat, belépőjegy, önkép, protokoll, sajtó, reklám, plakát, grafika.